A piercing angol eredetű szó, magyar neve: testékszer. (a szó eredeti jelentése: ‘áthatolás’, így szigorú értelemben a piercing az a lyuk, amibe az ékszert helyezik.)
A testékszer nem a modern kor találmánya, több ősi kultúrában is megtalálhatjuk, különösen a primitív népeknél. A legelső ékszerek növényi és állati nyersanyagokból készültek, ezeket követték a sárgarézből és nemesfémből megmunkáltak. A természetes, készen talált alapanyagokat (csigák, kagylók) véséssel, karcolással tették még szebbé.
Ma az ékszerek anyaga szövetbarát orvosi fém, titán, vagy anyagában színezett nióbium. Kialakításánál arra törekednek, hogy az ékszer bőr alatti részei egyforma vastagságúak legyenek, így jobban belesimulnak a testbe.
A piercing viselését az embereknél különböző elvek indokolhatják, ezek lehetnek vallási, kulturális megfontolások, vagy mint manapság a nyugati világban elterjedt: egyszerűen csak testdíszek.
Az ősi ékszereknek nem csak díszítő funkciója volt, hanem kifejezte az egyén rangját, szerepét, vagy egy közösségbe való tartozását.
A piercing megtalálható ázsiai, afrikai és ausztráliai népeknél; észak- és dél-amerikai indiánoknál egyaránt. Például alsó részén átfúrt fülkagylójukban nehezéket viselő, a kayan-kenyah népcsoporthoz tartozó nők Sarawak malajziai tartományban; észak- és dél-amerikai indiánok körében az átfúrt alsó és néha felső ajakba helyezett tányér alakú fa ék; számos fekete bőrű népcsoporthoz tartozó nő visel az orrában ezüst-, ébenfa- vagy bambuszpálcikát.
Egyiptomban a királynők privilégiuma volt a köldökékszer, az ókori Rómában a férfiasságot jelképezte a mellbimbón átszúrt karika, XIV. Lajoskorában a felsőbb osztályok hölgyeinek eleganciáját erősítette a mellékszer, a XX. század elejéig fülbevaló volt szokásos a kézművesek körében.
A piercing elterjedése[szerkesztés]
Etiópiában a nők alsó ajkát kislánykorukban átlyukasztják, aztán egy kis gallyat fűznek át rajta, amit egyre hosszabb darabok követnek egészen a házasságig, mikorra az ajkuk már teljesen kitágul.
Egy másik fajta piercing a mali peul törzsnél alkalmazott füllyukasztás, mely során a fülkagylót teljes íve mentén apró ezüstgyűrűkkel, vagy pedig hatalmas aranyfüggőkkel díszítették. A függők a csábítás és a gazdagság jelképei voltak.
Míg korábban többnyire a fül-, orr- és szájékszereket használták, addig ma nem nagyon van olyan testtájék, ahova nem lehetne “beszereltetni” egy bogyót, karikát. Egyre divatosabb a bőr alá beültetett, a seb gyógyulása után kidomborodó, mintát adó piercing is.

Forrás: Wikipédia